„Eddigi életemből sebész orvosként több évtizedet a test gyógyításának szenteltem. Elérkezett az idő, hogy a test mellett a lélek megfelelő ápolására is gondoljak.
Aki eljutott már Pannonhalmára, átélhette azt a spirituális erőt, magával ragadó élményt, látványt, ami gyógyír a sajgó léleknek, amitől a fáradt vándor feltöltődhet, ami felüdülés az embernek a hétköznapok közepette.
Engem is megérintett a hely szellemisége, a pannonhalmi csoda, a hegy látványa, ami 2000 évvel ezelőtt a római szőlőműveseket is idecsábította, és ami 1000 évvel ezelőtt, közös magyar történelmünk részeként Géza fejedelmet is arra ösztönözte, hogy apátságot alapítson Szent Márton hegyén.
A Győrtől 20 km-re elterülő Pannonhalmi Borvidék minőségi nedűit gazdagítva olyan borokkal és szemet gyönyörködtető panorámával, gasztronómiai szolgáltatásokkal várlak benneteket 2023-ban elkészült Birtokközpontunkban, ami után minden kedves vendég érezni fogja, hogy az itt eltöltött idő valóban gyógyír a léleknek, feltöltődés a testnek!”
Az 1000 éves Pannonhalma határában járva 2012-ben szeretettünk bele a lankák hangulatába és elkezdtünk álmodozni. Álmodtunk magunknak gazdagon termő szőlőtőkéket, amikből díjnyertes borokat készíthetünk, dolgos kezeket, akik azóta is velünk vannak, nagytudású szakembereket, akik a kezdetektől támogatnak minket, és ehhez olyan infrastrukturális hátteret, ami mindezt lehetővé teszi. 2023-ra létesítményeink teljes egészében elkészültek, a tervezett borászati technológia beszerzése is megvalósult, így lehetővé vált számunkra, hogy az egybefüggő területünkön, a TÓTHBORBIRTOK-on megtermelt és betakarított szőlőt a beérkezéstől a címkézett, dugózott palackba zárásig feldolgozzuk. Birtokközpontunk a 2025 évtől állandó szombati nyitvatartással és éves tematikus rendezvényeinken várja vendégeinket a pannonhalmi tájra nyíló csodás kilátással és TÓTHBORBIRTOK borokkal, pezsgőkkel.
Birtokközpontunk a 2025 évtől állandó szombati nyitvatartással és éves tematikus rendezvényeinken várja vendégeinket a pannonhalmi tájra nyíló csodás kilátással és TÓTHBORBIRTOK borokkal, pezsgőkkel.
Az 50 főt befogadó kóstolóhelyiségünkben borkóstolók, családi események, céges rendezvények találnak otthonra, árnyas fáink alatt az udvarunk és gondozott pázsitunk, valamint piknikterületünk jó időben több száz fős programok megrendezésére adnak teret.
Ismerd meg a TÓTHBORBIRTOK borokat tulajdonosunk szakértő bemutatásában! A kiváló hangulatú szakmai programon 4 vagy 8 választott tétel kóstolható. Kis borkóstolónkon 2 alapborunkat és 2 prémium borunkat ismerhetik meg, míg a nagy sor 4 alapborunkat és 4 prémium borunkat rejti. Egyeztessen időpontot kollégáinkkal, várjuk szeretettel Birtokközpontunkban
A bor élmény, vágyakozás, kíváncsiság, szeretet!
A bor el kell jusson hozzád, megérintsen, hasson rád. Amellett, hogy nagyon fontosak a külsőségek is, milyen formájú a palack, mit ábrázol a boros címke, milyen színek dominálnak, milyen díjakat nyert a bor, ne hagyd magadat csak ezek által befolyásolni!
Bízz magadban, az önálló értékítéletedben, ízlésedben! Kóstolj minél többet, próbálj ki étel-bor párosításokat, térj el a hagyományostól, a „mások által” ajánlottaktól, a kőbe vésett igazságoktól!
Te légy a hozzáadott érték, a társaság, a környezet, az alkalom, amikor bort iszol, bort fogyasztasz, kóstolsz, borozol, italozol, koccintasz… A bor olyan, mint az ember, mint te: egyéniség, karakter.
Egyedi és megismételhetetlen! Mindenkinek mást mond, és ettől lesz páratlan ez a találkozás.
Magas minőség
Szőlőnk 45% kék és 55% fehér szőlőből tevődik össze. A fajtákat tekintve kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, chardonnay, rajnai rizling, sárgamuskotály, szürkebarát, sauvignon blanc és furmint szőlőt termesztünk, mely utóbbi kizárólag itt terem a Pannonhalmi Borvidéken. A fehérboroknál alapvetően a könnyű, gyümölcsös jelleg dominál. Reduktív eljárással készítjük őket. Viszont használunk két fajta tölgyfahordót is, egy magas minőségű magyart és egy speciális pörkölésű burgundi hordót. Ezekben prémium fehér- és vörösboraink érlelődnek különböző időtartamokig.
2022 @ Tothborbirtok Kft.